4. fejezet

Egy sötét helyen tértem magamhoz. Nagy lendülettel akartam felülni, de ugyanazzal a lendülettel zuhantam vissza a földre. Hirtelen kaptam kezemet a sajgó fejem oldalára, így eléggé megütve azt, amivel még több fájdalmat okoztam magamnak. Látásom egyre jobban kitisztult és képet kaptam a helyről ahol vagyok. Egy apró, kávébarna színűre festett szoba benne egy ággyal, egy asztallal és egy szekrénnyel. Egy ablakot véltem felfedezni, ami elég meglepő volt, hisz elraboltak. Tökéletes szökési kísérlet lenne. Közelebb mentem, hogy megvizsgáljam a tárgyat. Megállapítottam, hogy a támadóim nem amatőrök, sajnos. Az ablakot nem lehet kinyitni és üvege több centi vastagságú, mint egy hatalmas akváriumnak. Visszaültem az ágyra és hagytam, hogy gondolataim átjárják a testem. Elraboltak. Logan rabolt el. ’ Nem én akarom ezt.’ Ezt suttogta a fülembe. Akkor mégis ki és Logan miért segédkezik benne? Viszont ha ő is benne van, akkor itt kell lennie a közelben. Az asztalra néztem és észrevettem egy kis ébresztőórát. Este kilenc van. Szombat, hisz hajnalban még buliztam. Ezek szerint egész nap ki voltam ütve. Az ajtóhoz sétáltam és megkíséreltem kinyitni azt, ám várhatóan zárva volt. ’ Miért félsz tőlem?’ Ismétlődött meg fejemben Logan kérdése. Eddig nem féltem tőle, de azt hiszem, hogy most már okkal állíthatom, hogy de. Igazán félek tőle. És attól is aki lefogott. Vajon hol vagyok? Hányan vannak itt és kik ők? Miért? Rengeteg kérdésem van, de senki nem ad rájuk választ. Lehet, hogy nem tudják, hogy felébredtem. Ismét az ajtóhoz léptem és dörömbölni kezdtem rajta.

- Hahó! – kiáltottam. – Magamhoz tértem! Valaki elmondaná, hogy hol vagyok? Sajog a fejem és éhes vagyok… bár biztos az a célotok, hogy kínozzatok. – halkultam el a végére és hátat fordítva az ajtónak, lecsúsztam a földre. Ekkor kulcscsörömpölést hallottam a fejem fölül, így gyorsan odébb húzódtam.

- Mit sipákolsz este negyed tízkor kislány? – lépett be egy felnőtt férfi és ordította le a fejem. Eluralkodott rajtam a félelem és szólalni sem bírtam.

- Elnézést! – suttogtam.

- Elnézést? – nevetett ki. – Itt olyan nincs. Tanulj meg viselkedni, vagy nem lesz jó vége! Most pedig maradj csendben! Nem csak te laksz itt.

Lakni. Itt. Én nem akarok itt lakni mégis rá vagyok kényszerítve! Legalább akkor hadd kiabáljak egy kicsit!

- Hol vagyok? – néztem fel rá.

- Miért mondanám el? – nevetett ki ismét. Csupa lenézés ez az ember. Csak egy eszköz vagyok neki, semmi több.

- Én.. csak tudni szeretném a menetét a dolgoknak. – hajtottam le a fejem. – Mit kell tennem?

- Maradj csendben és fogadj szót! – mondta erősen.

- Kérem! – könyörögtem neki, mire csak egy csapást éreztem jobb arcomon. Nem is csapás volt, hisz nem felpofozott. Megütött. Ököllel. Arcomhoz kaptam a kezem és az ágyra futottam zokogva.

Óriási patakokban folytak könnyeim. Mivel érdemeltem ezt ki? Az órára néztem. Fél tíz. Ülésbe kuporodtam a kis ágyon és magamra húztam a lepedőt. Rettenetesen fáztam, de tudtam, hogy ezzel senki sem foglalkozik. Nem tudom mennyi ideig ülhettem így, de az ajtó nyílására kaptam fel a fejem, mire már reflexszerűen hátrébb húzódtam. Testem őrült remegésbe kezdett a félelemtől.

- Szia. – mondta halkan Logan, ahogy belépett.

- Nem akarlak látni. – válaszoltam durván, mégis rettegve. Nem tudtam, hogy ő is meg fog-e ütni. Sérült arcomra kaptam a kezem, hogy ne láthassa meg az okozott sebet.

- Alana én.. – kezdett bele. – Mi a szar történt veled? – idegesedett be, én pedig még jobban összehúztam magam.

- Semmi. – néztem még mindig másfelé.

- Hadd nézzem! – lágyult el a hangja és óvatosan leült az ágy szélére.

- Nem Logan! Kérlek ne érj hozzám! Én.. képtelen vagyok ezt elviselni.

- Ali, csak szeretném megnézni a sebedet. Nem foglak bántani, megígérem!

- Azt is megígérted, hogy vigyázol rám! – csattantam fel és szemébe néztem. – Miért nem tetted? Miért vagyok itt? És egyáltalán hol vagyok? – kezdtem sírni megint.

- Nem én akartam, hogy ez legyen! – suttogta. – Nem mondhatom meg, hogy hol vagyunk. Ez titok. A nagybátyámmal és a fiával élek itt. Ők akartak elrabolni téged. A nagybátyám egy… Egy bűnöző. A fiát is így nevelte, de én nem ilyen vagyok! Ali! Miattam vagy itt. Azért mert…

- Nem érdekel! Tudom, hogy csak hazudnál. Csalódtam benned Logan. – mondtam fájdalmasan, mire Logan felpattant az ágyról, kezét ökölbe szorítva. – Ne bánts! Kérlek!

- Nem foglak bántani! Ha nem engeded, hogy megnézzem a sebed akkor megyek is. Jó éjt Alana! Ne haragudj rám! – mondta csalódottan és kiment.

Nem harcoltam tovább érzéseimmel, csak erőtlenül terültem el a hideg szobában, álomra hajtva a fejem. Még mindig nem fér a fejembe, hogy miért és hogyan történhetett ez. Már megbántam, hogy elutasítottam Logan történetét. Azt mondta, hogy miatta, bár nem tudom, hogy hogyan értette ezt. Szerette volna megmagyarázni, de nem engedtem neki. Én hülye. Nem sokat kellett várnom, hogy elaludjak, hisz kicsit túlpörögtem a sok izgatottságtól. A baj az, hogy nem jó értelmű izgatottság. Mindig ébernek kell lennem, hogy ne érjen váratlanul egy hívatlan vendég, vagy egy-egy ütés. Hogy fogok én innen kijutni? Biztos van valami módszer. Kívülről be vagyok ide zárva, viszont… mosdó nincs itt. Ez az! Oda biztosan kiengednek. Vagy nem.

Bár mondhatnám azt, hogy másnap a reggeli nap sugara keltett fel egy csodálatos álomból, de sajnos nem így volt. Hirtelen ajtónyitás és egy erősen tartó kéz a karomon.

- Kelj fel Alana! – parancsolta hangosan a tegnapi férfi. A reggeli kóma miatt csak lassan voltam képes felfogni azt, amit mond, így ismét egy tenyér csattant az arcomon. – Mondom kelj fel! Dolog van!

Kiráncigált az ágyból és a szobámból. Végre kijutottam abból az apró helyiségből és felmérhettem a terepet. Ez egy egyszerű családi ház volt egy emelettel. Én az emeleten voltam elhelyezve. Magával húzott a földszintre, ahol egy egész szépen berendezett nappalit véltem felfedezni. Bézs szín uralkodott az egész szobán. A nappalin keresztül a konyhába mentünk ahol két háttal álló fiú volt. Egy szőke és egy sötétbarna. Utóbbi Logan volt természetesen, a szőke pedig valószínűleg az unokatestvére.

- Fiúk. – szólt a felnőtt férfi, mire mindketten idefordultak.

- Á! Logan kis szerelme épp itt áll előttem. – mondta a szőke kényesen és elindult felém. Logan-re pillantottam. Izmai hirtelen megfeszültek, kezét pedig ökölbe szorította. – Igazán csinos vagy! – ért ide az ismeretlen és végigsimított a testemen, mire hirtelen ugrottam egyet. – Szóval. Hogy is hívnak?

- Alana Foster. – mondtam semlegesen Logan-t bámulva. Ő is engem fürkészett, így farkasszemet néztünk egymással. Annyira csalódott vagyok. Miért tette ezt velem? Én kedveltem őt. Nagyon is. Kicsit túlságosan is és most mégis ez van.

- Aha. Tehát Alana tudod, hogy miért vagy itt? – kezdett játszadozni a hajammal.

- Nem. – tartottam a szemkontaktust Logan-nel.

- Nem is baj. Én Jason vagyok. Logan unokatestvére és ő itt az apám, Sean. Az elkövetkezendő időben velünk fogsz lakni. A mi tulajdonunk leszel. Megértetted?

- Ez mit takar? – kérdeztem óvatosan. Féltem az ütéstől.

- Azt, hogy bármit mondunk neked, te teljesíted. Nem utasíthatsz vissza semmilyen testi közeledést, azt kell tenned és úgy, amit és ahogy mi megszabjuk. Világos?

- Mi történik, ha megszegem? – vettem erőt magamon, egy utolsó kérdésre.

- Büntetés. Hidd el, nem lesz kellemes ha ellenállsz. Inkább tűrj és akkor hamarabb szabadulhatsz. Talán.

Megborzongtam szavai hallatán. Lehet, hogy nem is áll szándékukban elengedni? Mi lesz így velem? Egész hátralévő életemet abban a kis lyukban kell töltenem?

- Ha jól viselkedsz, akkor enyhítünk a kötelességeiden. – vigyorgott undorítóan Jason.

- A szobám kulcsra van zárva, viszont nincs mosdó. Ez.. elég kellemetlen nekem. Nem akarlak felébreszteni titeket az éjszaka közepén, ha épp szükségem lesz a mosdóra.

- Természetesen, nem leszel bezárva, hisz nem vagyunk mi vadállatok. – Á dehogy. – Te is szabadon járhatsz a házban úgy, mint mi. Viszont nem mehetsz ki innen. Max az udvarra, de oda is csak kísérettel. Mivel hős Logan-ünk oda van érted, így felügyelni fogunk titeket is, ha kettesben vagytok. Vele sem mehetsz ki a szabadba. Senki sem vihet ki a ház területéről, hacsak nem vagyunk ott mind a hárman. Világos? – mondta Sean. – Jó szórakozást fiúk! – készült távozni.

- Várjatok. – szólalt meg Logan. – Enyém az első olyan együttlét. – mondta, én pedig lefagytam. Logan-nek is csak annyira kellek, mint ennek a két förtelmes bűnözőnek. Csak egy kellék leszek, amivel szórakozhatnak. Nehézkesen lélegeztem, hisz rádöbbentem arra, hogy mennyire egyedül vagyok. Lauren valószínűleg nem fog keresni. Egyértelmű, hogy otthon sincs.

Megtörve pillantottam egy utolsót Logan-re és könnyeimmel küszködve felrohantam a szobámba. Nem bírtam tovább. A földre rogytam és zokogni kezdtem üvöltve. Most tudatosult bennem minden, ami az elmúlt napon történt. Nem tudok innen megszökni. Mindenhol apró kamerák vannak, minden be van zárva. Minden zár kóddal nyílik. Itt fogok meghalni. Senki sem érez irántam egy csepp megbánást sem. Nem érdeklem őket, csakis a piszkos fantáziájuk vezérli őket. Soha nem fogok kegyelmet kapni, ebben biztos vagyok. Ajtónyílásra kaptam fel a fejem. Gyorsan letöröltem könnyeimet az arcomról, mire sikeresen egy fekete festékvonalat húztam végig a szememtől a fülemig.

- Zavarok? – lépett be Logan.

- Számít bármi is amit én itt mondok? – mondtam keserű mosollyal.

- Ali kérlek.

- Mire? Mit kell tennem? Most azonnal feküdjek le veled? Hisz úgyis csak ennyit akarsz tőlem. Használni amikor csak kedved tartja.

- Alana! Elég! – csattant fel, de nem durván. Inkább kérlelve. Ekkor eszembe jutott minden, amit Sean és Jason mondott. Logan kis szerelme. Mivel a hős Logan-ünk odavan érted… Ez mégis mi akar lenni?

- Megmutatnád, hogy hol van a mosdó? Szeretném rendbe szedni magam.

- Persze. Gyere. – nyújtotta felém kezét, de én nem fogadtam el. Ez rosszul esett neki, láttam rajta. Ez most a legkevesebb ami érdekel.

Logan megmutatta a mosdót, én pedig gyorsan beléptem az ajtaján, nem zárva be azt. A tükörhöz lépve elborzadtam a látványomtól. Karikás szemek, lefolyt smink, kócos haj.

- Sminklemosó ugye nincs a házban?

- Hát nincsen, de ha szeretnéd, akkor beszerezhetünk. – mosolygott aprón, de biztatón. Csak bólintottam egyet és megengedtem a csapot.

Arcomhoz emeltem a vizet, ami kellemes frissességet nyújtott nekem. Óvatosan súroltam le magamról az elfolyt festékeket, amit Logan mindvégig figyelemmel követett.

- Nem fogom vízbe fojtani magam ne félj. – mondtam szarkasztikusan.

- Ez nem volt vicces Ali. – nézett rám szúrósan.

- Nem is viccnek szántam. Komolyan nem kell felügyelned, míg tisztálkodom.

- Én nem felügyellek most. Csak szeretnék a közeledben lenni, hogy ne más legyen.

Na ez most felkeltette a figyelmemet. Most ő védelmezni szeretne engem a nagybátyja és unokatestvére bántalmazásától? Vagy csak egyszerűen kötelessége figyelni? Még nem értettem meg az itteni dolgokat, de lesz rá időm. Sajnos.

- Logan. Szeretnék letusolni. – néztem szemébe. Tengerkék írisze még mindig a hatalmába kerít, így kissé elgyengülve remegtek meg lábaim.

- Rendben van. Lemegyek a nappaliba. Fürödj csak nyugodtan.

Kilépett a szobából és bezárta maga után az ajtót. Ismét a tükörhöz léptem és a sebemet kezdtem tanulmányozni. Egy éjszaka leforgása alatt szinte teljesen bedagadt és pompás zöldes lila színben díszelgett az arcom jobb oldalán. Könnyeim újra utat törtek maguknak, én pedig hagytam, hogy ez így legyen. Nem érdekelt, hogy hallhatják. Miattuk vagyok itt, meg kell engedniük, hogy feldolgozzam, az pedig nem fog hirtelen menni. Keservesen kuporodtam le a földre zokogásomtól fulladozva, mikor valaki hirtelen berontott a mosdó ajtaján.

- Ali! Mi történt? – szaladt hozzám Logan.

- Te! Az istenért Logan, te történtél! Te és a családod! – kúszott fel rá a tekintetem.

- Al.. kérlek. Szeretnék segíteni, de nem tudom, hogy hogyan tehetném. – suttogta alig hallhatóan.

- Miért suttogsz?

- Tudod jól, hogy mindenhol kamerák vannak, mikrofonokkal felszerelve. Muszáj azt hinniük, hogy hideg vagyok veled. Akkor egy kis idő elteltével nem fognak felügyelni.

Nem válaszoltam semmit, csupán felálltam és kisétáltam a fürdőszoba ajtaján. Letrappoltam a lépcsőn. Logan kiáltozott utánam, hogy most ne menjek le, de nem hallgattam rá. Ekkor pillantottam meg a nappaliban 20-25 fekete ruhás, izmos, tetovált férfit. Egyik sem nézett ki egy angyalnak. Sean és Jason a tömeg közepén magyaráztak, mire minden arc felém fordult, kettejük szemében pedig mérhetetlen haragot véltem felfedezni. A kávézóasztal és a kanapé televolt mindenféle kábítószerrel, pénzzel és fegyverekkel. Hirtelen Logan ütközött nekem.

- Alana! Mondtam, hogy nem jöhetsz most le. – kiáltott rám az óriási csendben, de ő is gyorsan befogta. – Muszáj felmenned a szobádba! Most! – suttogta alig érthetően.

- Sean. Ki ez? – törte meg a csendet egy férfi, de nem kapott választ.

- Ki a jó élet ez? – kérdezte egy másik, perverz vigyorral az arcán. Sean és Jason még mindig szótlanul állt ott kidülledő erekkel a nyakukon és halántékukon.

- Sean, Jason, Logan. Bemutatnátok nekünk a hölgyet? – szólalt meg a legkomolyabb személy, aki a karosszékben ült. Első ránézésre ő itt mindennek a feje.

- Ő itt Alana Foster. Egy 15 éves lány, akit elraboltunk. – mondta Jason.

- Mégis mi a rohadt életért kell nektek egy tizenöt éves lány?

- Szórakozunk.

- Nem is rossz. – bólintott helyeselve a főnök. – Tervezitek elengedni?

- Még nem gondolkodtunk ennyire előre. – válaszolt Sean.

- Ez nem is baj. Viszont egy apró bökkenő van. – kezdte, mire mindenki a folytatást várta. – Elszökhet. 

- Az nem fog előfordulni ne félj!

- Viszont ha mégis… akkor itt egy hatalmas probléma. – Felém indult és hátrébb tolta tőlem Logant. Mögém lépett és szorosan megragadta a karom. Bár hallgattam volna Loganre. – Túl sok mindent látott. - mondta ridegen és hirtelen egy pisztolyt nyomott a halántékomhoz.

Sziasztok! Amint látjátok megérkezett a negyedik fejezet is! Remélem, hogy tetszett minden amit olvastatok! Mint ahogy azt megszokhattátok a következő fejezet egy hét múlva érkezik körülbelül. Megeshet, hogy egy két napot csúszok, de ne aggódjatok hozni fogom! Köszönöm, hogy benéztél! Kommenteljetek és iratkozzatok fel kérlek! -H