3. fejezet

Fogalmam sem volt, hogy mi fog várni rám odabent, de nem számítottam rosszra. Egy óriási tömeg állt az aulában amiből két folyosó és egy lépcső nyílt. Kicsit túlzás, hogy álltak, mert mindenki nyüzsgött és szaladgált össze-vissza. Persze nem úgy, mint az általános iskolában, csak sietősen sétáltak egyik pontból a másikba, hogy minél több rég látott ismerősüket tudják köszönteni. Ehhez képest én csak egy ponton álldogáltam. Mellesleg az iskolai egyenruhában kellett megjelenni, bár én ezt kicsit átalakítottam saját ízlésem szerint. Megkönnyebbülten vettem észre, hogy nem csak én tettem így, szóval biztosan megengedett. Ekkor pillantottam meg Dylant és társaságát pár lánnyal enyelegni, bár Dylan végig engem nézett perverz mosollyal. Észrevett és intett, hogy menjek oda. Így tettem, hisz már kényelmetlenül éreztem magam bénaságom miatt.

- Szia szexi! – üdvözölt illetlenül és átkarolt. Fura arckifejezéssel pöcköltem le karját a vállamról, amit a lányok természetellenesen néztek.

- Szia Dylan és sziasztok. Mi az? Mi nem tetszik? – fordultam oda a lányokhoz.

- Inkább örülnöd kéne annak, hogy ez az álompasi átkarol! Nem pedig undorodni. – nyávogott nekem.

- Hadd tegyem azt, amit én szeretnék! Köszönöm! – mosolyogtam rá.

- Chanel! Hagyd már Alit! – vett védelmébe Dylan, de hogy miért arról fogalmam sincs. Mellesleg.. Chanel? Ez komoly? Ennél találóbb nevet el sem tudnék képzelni.

- Meg tudom magamat védeni a semmitől! – csattantam fel és otthagytam őket.

Arrébb sétáltam, hogy ismét nyugtom legyen. Sok egoista, elkényeztetett tini. Utálom ezt.

- Szia! – szólított meg egy ismerős hang, mire megfordultam és a Sally’s pincérnőjét találtam magam előtt.

- Szia Cora! – mosolyogtam őszintén.

- Honnan tudod a nevem? – kacagott egyet, én pedig Dylan-re mutattam. - Á! Részvétem, hogy ilyen idegenvezetésben volt részed.

- Hát az őszintét megvallva eleinte kedveltem őket, aztán Dylan már első este rám hajtott és ott elásták magukat nálam. – meséltem.

- Készülj fel. Ők öten és még négy lány. A „menők”. Ez annyit tesz, hogy gazdagok és mindent megkapnak amit csak szeretnének. Ez már ovi óta így van.

- Szinte éreztem. – forgattam meg szemeimet.

- Akkor átvehetem az idegenvezetőd szerepét? – vigyorgott rám.

- Hálás lennék érte!

Ettől a perctől fogva Cora mutatott meg nekem mindent a mai nap folyamán bár még csak ebéd idő van. Vele és a baráti társaságával töltöttem az elmúlt órákat és szüneteket. Kedvesen felajánlotta, hogy lesz ő a padtársam, amit örömmel el is fogadtam. Épp az ebédlőben voltunk és az asztal felé indultunk tálcáinkkal, mikor az ebédlő túlsó oldalán kiszúrtam azt a bizonyos kék szemet. Majdnem elejtettem a tálcámat és a légzésem kissé nehézkessé vált. Ugyanaz a hatás, mint az első napomon este. Ki ez a fiú?

- Alana! Figyelsz te rám? – zökkentett ki gondolataimból Cora, de észrevette, hogy valami nincs rendben. – Al! Baj van?

- Tessék? – meredtem rá.

- Történt valami? Mi a baj? Nagyon lefagytál. – fürkészte arcomat.

- Semmi gond! – mosolyogtam biztatóan. – Megvagyok, csak.. Ki az a fiú? – mutattam az ebédlő másik végébe. – Ne feltűnően légyszi. – mondtam, de Cora ügyes volt és szinte feltűnés nélkül megtalálta a célpontot.

- Logan Harris. Tizenegyedikes. A megtestesült álom. Egy isten, de tényleg. Viszont senki sem kell neki. Folyton csak a haverjaival lóg. Az összes lány odavan érte, de őt egyik sem érdekli. Még csak rájuk, illetve ránk sem néz. De miért érdekel? – világosított fel.

- Semmi különös. Csak észrevettem. – mondtam semlegesen.

- Ali! Rajta kívül még négyszáz pasi jár ebbe az iskolába és te pont őt veszed észre?

- Igen. Ennyi az egész. – próbáltam lezárni a témát.

- Szeretnék hinni neked, de nem megy. – vigyorgott.

- Ne itt beszéljük meg ezt kérlek. – néztem szenvedve.

- Háh! Akkor mégis csak van valami! – pattant fel hirtelen, mire mindenki felénk pillantott, én pedig szerettem volna elsüllyedni.

Logan is minket nézett. Illetve engem, még mindig. Viszont ezt igazán nem tudom hová tenni. Cora azt mondta, hogy senki sem érdekli és, hogy még rá sem néz senkire. Akkor most mi van? Engem megszállottan bámul. Elmélkedve töltöttem a nap többi részét. Nem tudtam igazán figyelni semmire, még Corára sem. Ez kicsit aggasztott, hisz szerettem volna megismerni, de nem ez volt most a legmegfelelőbb pillanat. Izgatottan indultam haza és tíz perc alatt el is értem a célomat. Gyorsan besiettem a házba ami üres volt szokás szerint. Átrohantam a nappalin, be a szobámba. Magam elé vettem a laptopot és megjelenítettem a Facebook oldalát. Rengeteg ismerős felkérés, de az a bizonyos egy nem volt köztük. Sajnos. Mindegyiket visszaigazoltam, hisz a suli miatt ismertem őket arcról, vagy névről. Bepötyögtem a ’Logan Harris’ nevet a keresőbe és meg is találtam az adatlapját. Négy profilkép, mindegyiken 300+ kedvelés és rengeteg komment lányoktól akik csorgatják a nyálukat. Egyikre sem írt vissza. Megnéztem a többi képét is. Pár fotó a barátaival. Csupán ennyi. Nem volt nagyon aktív a közösségi oldalon, ahogy én sem. Bezártam az ablakot és lezártam a gépemet. Kimentem a konyhába, hisz már délután hét óra is elmúlt és kicsit éhes voltam. Összedobtam egy kis kaját és a tv előtt megettem, közben pedig sorozatot néztem. Este kilenc körül elmentem zuhanyozni, majd visszaültem a gép elé. Ami itt fogadott körülbelül összetörte az eddigi életemet. ’Blake Collins megváltoztatta családi adatait. Lány testvér vele: Anne Morgan.’ Olvastam. Eddig az én nevem állt ott, hisz legjobb barátnők vagyunk. Vagy voltunk? Alig egy hete mentem el Liverpoolból és máris lemond rólam? Alig hittem a szememnek. Ez biztosan csak valami félreértés. És ekkor jelzett a gépem. Egy új ismerős felkérés. Feladója: Logan Harris. Ez megmosolyogtatott. Gyorsan elfogadtam a felkérést és türelmesen vártam hátha történik valami. Nem is tudom, hogy miért lettem ilyen izgatott, de éreztem ahogy szinte felrobbanok az adrenalintól. Emellett azok a jól ismert pillangók is megjelentek a hasamban, remegésre késztetve lábaimat. Ez nem félelem volt, csupán izgalom. Hogy mitől? Én sem tudom pontosan, de remélem, hogy hamarosan megkapom rá a választ. Miért van rám ekkora hatással egy teljesen idegen fiú, aki ráadásul még hozzám se szólt? Ajtó nyitásra figyeltem fel és óvatosan kikukucskáltam az ajtómon. Csak Lauren volt az, aki már nem is tudom mióta nem volt itthon. Nem is érdekel igazán. Azt hittem, hogy az új környezettel ő is megváltozik, de tévedtem. Számíthattam volna rá, viszont túlságosan reménykedtem. Kissé lelombozódva feküdtem be az ágyamba. Hirtelen elaludhattam, mert már csak az ébresztőórám csipogására figyeltem fel reggel fél nyolckor. A suli kilenckor kezdődik, így bőven van időm elkészülni. Kicsoszogtam a konyhába és megreggeliztem, majd elkészítettem a sminkemet és a hajamat egy gyors fogmosás után. Megszépülve tértem vissza a szobámba és az órára pillantottam ami negyed kilencet mutatott. Beálltam a szekrényem elé és válogatni kezdtem. Még javában tombolt a nyári idő, így csak egy lenge öltözetet terveztem. Nagy nehezen kiválasztottam egy fekete comb felé érő szoknyát, fekete térdzoknival és egy fekete-fehér csíkos alapon rózsaszín rózsás felsővel. Jó ez kicsit furcsán hangzik, de élőben nagyon jól néz ki. Felvettem hozzá egy fekete Vans-et és pár ékszert. A vállamra kaptam a táskámat és indultam is.

A mai nap gyorsan telt, csak úgy, mint az összes többi ezen a héten. Péntek van és mindenki a hétvégéjét tervezgeti. Legtöbben bulizni mennek, de van aki elutazik valahová kikapcsolódni. Erről inkább nem mondok semmit. Egy hét suli után a kikapcsolódás… hát az elkerülhetetlen. Szerintem ez kész vicc. Maximum itthon maradok és lustálkodok egész nap, de elutazni egy spa-ba, vagy egy luxus hotelba kipihenni az első hét „fáradalmait”. Röhejes. Mindegy is. Cora elhívott magával ma este egy szórakozóhelyre, ami itt népszerű. Szombatra pedig azt beszéltük meg, hogy a ma estétől függ minden. Ha jól érezzük magunkat, akkor jöhet az ismétlés. Ha unalmas lesz, akkor kihagyjuk. Este fél kilenc volt, mikor elindultam itthonról. Úgy volt, hogy a bejáratnál találkozunk kilenckor, így egyedül vágtam neki a rövidke gyalogútnak. Épp egy park előtt haladtam el, mikor megpillantottam Logant. Ő is észrevett és hirtelen elmosolyodott. Nem perverzül, csak egy egyszerű, őszinte mosoly volt. Pont, mint két héttel ezelőtt. Ezen a héten többször is láttam, sőt talán minden nap, de egyszer sem beszélgettünk. Tovább haladtam, mire utánam kiáltott.

- Alana várj! – mondta. Na végre, hogy megszólítasz. Megálltam és visszafordultam.

- Tessék? – mosolyogtam rá, mikor ideért.

- Szeretnék normálisan is bemutatkozni. Logan Harris vagyok. – nyújtotta a kezét, én pedig elfogadtam. De nem szorította, vagy rázta meg, csak finoman megérintett és leengedte kezünket. Ez kifejezetten jól esett. Nem olyan volt, mint Dylan erőszakos érintései.

- Alana Foster. – mondtam légzésemmel küszködve, hisz teljesen elbűvölt. – Honnan tudtad meg a nevemet? – néztem fel mélykék szemeibe.

- Hozzám minden információ eljut, de csak azokkal foglalkozom, ami fontos nekem. – mondta egyszerűen és ezzel tulajdonképpen kijelentette, hogy én fontos vagyok neki. Hogy mi? Biztos csak beképzelem.

- Öhm. Értem. – csodáltam még mindig szemeit, kicsit túl feltűnően, mert huncut mosolyra húzódtak ajkai.

- Tetszenek a szemeim? – kérdezte halkan, én pedig teljesen lefagytam.

- Mondhatni. – nyeltem nagyot.

- A tiédhez képest semmi! – bókolt, én pedig fülig elpirultam. – Amúgy hová indulsz ilyen késő este? – fürkészte arcomat.

- A Fabric-ba megyek egy barátommal. – mondtam és kezünkre néztem. Még mindig óvatosan tartotta hatalmas tenyerében az én kis kezemet.

- Vigyázz magadra rendben? – nézett rám komolyan, mégis aggodalmat fedeztem fel szemeiben.

- Miért mondod ezt? – kérdeztem és a távolban Logan barátait véltem felfedezni.

- Mert nem szeretném, hogy bajod essen. – mormogta halkan.

- Logan! – kiáltottak neki, mire hátranézett.

- Mennem kell! Ígérd meg kérlek, hogy nem esik bajod! – mondta sietősen és megszorította a kezem.

- Megígérem! – mondtam furán, de őszintén. – Ha nem tudom teljesíteni, kérlek segíts! – szaladt ki a számon. Ezt nem kellett volna.

- Ne aggódj! Én mindig ott vagyok. – mondta, majd elsétált tőlem. Értetlenül bámultam rá, ahogy egyre messzebbre kerül tőlem. Nem értettem ezt a helyzetet. Olyan értelmetlen volt.

Sietősebbre vettem a tempót, hogy még időben odaérjek a klubba. Cora már ott várt rám a bejáratnál. Gyorsan vettünk két belépőt és beljebb mentünk az épületbe. Rengeteg villódzó fény és hangos zene. Tipikus diszkó volt. Eleinte furcsán éreztem magam, de aztán megpillantottuk Cora barátait egy boxban és mi is társultunk hozzájuk. Mindenkinél volt valamilyen ital, így mi is rendeltünk magunknak. Barátnőm rögtön egy röviddel kezdte, én pedig csak egy vodkanarancsot kértem. Egyre több üres feles és normális pohár terítette be asztalunkat, mi pedig egyre jobban éreztük magunkat. Mivel számítottam a fülledt levegőre, így csak egy rövidnadrágot és egy köldökig érő feszülős toppot vettem fel. Ez eléggé tetszett az ellenkező nemű kortársaimnak, amit én ki is használtam ittas állapotom miatt. Megszólalt egy elég dögös zene én pedig újdonsült barátnőimmel együtt a táncparkettre léptem. Dylan és a haverjai is itt voltak és sajnos Dylan észre is vett engem. A bennem terjengő alkohol hatására Dylanék asztalához sétáltam és magammal húztam őt a tánctérre. Szembe fordítottam magammal és táncolni kezdtem neki. Mit ne mondjak eléggé tetszett a fiúnak, amit apró szájharapásokkal ki is nyilvánított. Átvette az irányítást és megfordított, hogy háttal legyek neki. Megragadta a csípőmet és magához rántott. A zene további részeit így, összesimulva folytattuk, ami kicsit zavart. Most én akartam játszani vele és nem hagyom, hogy ez fordítva legyen. Ismét felé fordultam és hozzápréseltem magam. Karommal nyakát, majd oldalát kezdtem simogatni, amit feltűnően élvezett. Elérkezett a szám vége, amit Dylan egy csókkal szeretett volna pecsételni. Megragadta a derekam és fejét elindította felém, mire én kiszökkentem karjai közül és gúnyosan mosolyogva visszaültem az asztalomhoz. Dylan agya teljesen elborult és hiszti rohamot kapott, Coráék viszont ujjongva tapsoltak és gratuláltak nekem a tökéletes alakításhoz. Ekkor lépett be a szórakozóhely ajtaján Logan, akit barátai követtek. Hirtelen átfutottak agyamon a történtek és folyadékért kapkodtam. Beleittam az első pohárba amit sikerült megkaparintanom. Pechemre ez tömény whiskey volt, amit nem igazán kedvelek. Kínlódva nyeltem le a számban lévő kortyot, de gyorsan a mosdóba siettem. Logan észrevett és egy biztató mosolyt lövellt felém. Hálát adtam az égnek, hogy nem látta a Dylannel folytatott játékomat. A női mosdó előtt hatalmas sor kígyózott, én pedig türelmetlenségem miatt inkább berohantam a férfibe. Szerencsére nem volt bent senki. Nekitámaszkodtam a tükör előtti mosdókagylónak és mélyeket lélegeztem. Ha Logan itt van, akkor szeretne szemmel tartani. Ittam pár korty vizet a csaphoz lehajolva, majd ismét visszatértem eredeti pozíciómba. Hirtelen nyílt a férfimosdó ajtaja és egy ismerős alak lépett be rajta. Alig bírtam arra fordítani a fejemet. Részeg vagyok, de nagyon. Megszegtem az ígéretemet. Felismertem az alakot, aki megzavart nagy elmélkedésemben. Logan volt. Ki más?

- Te mit keresel itt? – lépett felém kacagva.

- Relaxálok. Nem látszik? – mondtam nyomottan. – Megszegtem az ígéretemet. – suttogtam neki.

- Miért mondod ezt?

- Csak nézz rám! Szerinted vigyáztam magamra? – csordult ki az első könny szememből.

- Ali! Ne sírj kérlek! Most már itt vagyok. Én majd vigyázok rád! – sietett ide hozzám, letörölte arcomról a könnycseppet és felültetett egy pultra. – Miért félsz tőlem?

- Én nem félek tőled Logan. – néztem rá értetlenül. – Én csak sebezhetőbbé válok tőled. – suttogtam. Ezt megint nem kellett volna. Válaszul csak elmosolyodott. – Miért én?

- Mit miért te? – nézett furán.

- Cora mesélt rólad. Hogy nem igazán szenteltél figyelmet az érted loholó lányoknak. Hogy senkire sem figyeltél, vagy néztél, mert nem érdekelt téged. Ez már harmadik éve. Engem két hete megszállottan figyelsz. Ezt most nem rossz szándékból mondom, csak tényként. Miért pont én? – fakadtam ki.

- Erre nem tudok válaszolni. – húzódtak apró mosolyra gyönyörű ajkai. – Annyit mondhatok, hogy a barátnőd igazat mondott. Soha nem érdekeltek az itteni lányok. Nem tudtam őket komolyan venni. Idegesített az összes, így nem is figyeltem rájuk. De mióta a Sally’s-ben megláttalak, azóta ez megváltozott. Van valami benned ami arra késztet, hogy a közeledben legyek, hogy megismerjelek. – mondta lágyan.

Innentől kezdve csak azt vártam, hogy megcsókoljon, de nem tette. Pedig vágytam rá és éreztem, hogy ő is. Persze ő nem olyan, mint Dylan és ez tetszik benne. Lesegített a pultról és kézen fogva kisegített a férfimosdóból. Még mindig kába voltam. Hirtelen két kar szorított meg erősen és nem engedett menekülni. Akárhogy próbáltam kapálózni, sehogy sem tudtam szabadulni. Fejem mögül egy nedves kendőt éreztem az orromra és számra tapadni. Kloroform. Miért történik ez? Miért pont velem?

- Lélegezz! – utasított az ismerős hang. Logan. Miért teszi ezt velem Logan? A rohadt életbe. – Figyelmeztettelek, hogy vigyázz magadra! Miért nem tudtad teljesíteni? – mondta igazi megbánással a hangában. – Ne haragudj Ali! Nem én akarom ezt. – suttogta úgy a fülembe, hogy csak én hallhassam, ám ekkor minden elsötétült…

Köszönöm szépen, hogy benéztetek! Hagyjatok nyomot magatok után ha tetszett! A következő fejezet egy hét múlva várható! Szeretlek titeket! -H