2015. május 25., hétfő

7. fejezet

- Sajnálom Ali! Én nem tudtalak megvédeni. Mit sem tudva feküdtem az ágyamban és tévét
néztem, miközben téged… Kérlek, ne haragudj. Azt szerettem volna, ha egy olyan ember veszi el a szüzességedet, aki szeret. – nézett komolyan a szemembe, közben pedig apró köröket rajzolt le ujjával a kézfejemre. Mit mondott? Olyan, aki szeret? De hát ő akarta...


Épp válaszra nyílt volna a szám, mikor a kerítés előtt egy kabrió ment el, benne Dylan-nel, aki egyenesen a szemembe nézett, hihetetlenül meglepett arccal… Arcon csapott a tudat, hogy pár napja nem adtam életjelet magamról és a testem mindenhol zúzódásokkal van tele.

- Logan! – szóltam, mire a fiúnak falfehérre sápadt az arca, szemei pedig kigúvadtak, mint egy kaméleonnak. – El kell tűnnünk innen! Gyere! – mondtam, majd magammal húztam a házba. Hogy miért én tettem ezt? Miért nem kértem segítséget azonnal? Hisz Dylan volt az. Egy szavamba került volna és megszöktet. Mi ütött belém?

*Logan szemszöge*

Fogalmam sem volt arról, hogy most milyen óriási bajba kerültünk. Megláttak minket, ami rohadtul nem jó. Dylan meglepődött arcát fürkésztem, aki szemeivel Alit vizslatta. Akaratlanul is, de eluralkodott rajtam a féltékenység. Hirtelen Alana apró, puha ujjait éreztem karomon, ahogy húznak befelé sietős tempóban, de a testem mintha kővé vált volna, nem bírtam mozdulni. Biztosan megnehezítettem a lány dolgát, de pár kínzó lassúságú másodperc után berántott a nappaliba és ijedten rám meredt.

- Most mi lesz? – nézett rám gyönyörű szemeivel, amik cikáztak az arcomon fel-alá.

Arcán mérhetetlen aggódást véltem felfedezni, de az okát nem értettem. Hisz ő az, aki a legrosszabb helyzetben van. A családom túsza, akit fogva tartunk, akit nagybátyám és az unokatestvérem állandóan büntet. Viszont mégis neki volt annyi esze, hogy időben reagáljon és mentse, ami menthető. Nem akartam mást, csak magamhoz húzni és ölelésembe zárni szorosan. Megnyugtatni, hogy semmi baj nem történt és biztonságban van, de tudtam, hogy ez nem igaz, így neki sem hazudhatok.

- Nem tudom Ali. El sem tudom képzelni, hogy most mi fog történni. – meredtem rá, a lány pedig szavaimtól a kanapéra dőlt és pár könnycseppet eresztett szabadon. – Sean! – kiáltottam, hogy beszámoljak neki a történtekről.
- Mondd csak. – lépett elő a konyhából nagybátyám kicsit meggyötörve.
- Baj van. Elég nagy. – mondtam lassan, mire duzzadó ereket fedeztem fel Sean nyakán.
- Tessék? Mégis miféle baj lehet? – nevetett cinikusan.
- Megláttak. Alana egyik osztálytársa hajtott el a ház előtt és észrevett minket. Ali tele van foltokkal, én pedig valljuk be, nem vagyok a legjobb formámban. Mit ne mondjak. A srác arcáról kicsit lefagyott a vigyor.
- Nem hiszem el, hogy csak a bajt keresed állandóan! – fordult Sean Ali felé ordítva, majd lendítette a kezét, mire gyorsan félbeszakítottam.
- Várj! Ali mentett meg minket. Ő kapott észbe először, aztán a karomnál fogva húzott volna be, de én lefagytam. Időt is pocsékoltam. Nem az ő hibája! – védtem meg a lányt, aki hálálkodva nézett rám, még mindig könnyes szemekkel.
- Szóval a túszunknak több esze van, mint neked? Hah. Hát ez jó! – kezdett hangos nevetésbe, majd kisétált a szobából.
- Köszönöm! – rontott nekem Ali és hirtelen megölelt. Óvatosan rázártam mindkét karomat és feje búbját kezdtem puszilgatni.
- Ne köszönd. Mondtam, hogy én nem olyan vagyok, mint ők. – percek óta ölelkezve állunk a nappali közepén. Alana a pólómba zokog, én pedig vigasztalom. – Nincs kedved megnézni egy filmet? Vagy csak egyszerűen beszélgetni? – emeltem fel fejét.
- A beszélgetés most jobban lekötné a figyelmemet. De ne itt.
- Gyere! Menjünk fel a szobámba! – mondtam, majd ujjaim közé zártam apró tenyerét.

A szobámba vezettem, majd ő helyet foglalt az ágyon. Én a székemre ültem, a lábamat pedig az ágy szélén pihentettem. Eleinte nem volt nagyon beszédes, de idővel sikerült feloldódnia, így mindenről beszélgettünk. Iskoláról, filmekről, a városról, zenékről. Élveztem csevegésünk minden egyes percét.

- Lehet egy indiszkrét kérdésem? – nézett óvatosan a szemembe. – De nem muszáj válaszolnod!
- Persze mondd csak!
- Miért a nagybátyáddal élsz? Mi történt a szüleiddel? – tette fel kérdését félénken.
- Hát… ez egy elég hosszú történet, de ha szeretnéd, elmesélem. – mosolyogtam rá, mire aprót bólintott és figyelmesen követte minden szavamat. – Rendben. Akkor, hol is kezdjem… Nyár volt és a szüleimmel épp ebédeltünk. Csörgött a telefon, amit anya vett fel. A vonal túloldalán elég idegesen beszélt valaki, mivel még apa és én is hallottuk, hogy miről van szó. Anya nagyon lesápadt és idegesen csak azt hajtogatta, hogy „Rendben, megyünk. Jól van, indulunk.” Nem tudtam, hogy miről van szó, csak ettem tovább. Anya hirtelen lecsapta a kagylót és azt mondta, hogy mennünk kell. Apa tudta, hogy miről van szó, de engem nem avattak be. Nem értettem, hogy nekem miért kell mennem, csak siettem a szüleim után. Apa beszállt a kocsiba, utána én, majd anya. Gyorsan elhajtottunk. A helyi roncstelepen parkoltunk le. Kiugrottam a kocsiból, anya pedig megragadta a karom és rohanva húzni kezdett maga után. Beléptünk a fém épületbe. Hatalmas volt. És ez a hatalmas épület tele volt fekete ruhás fickókkal és néhol egy-egy nővel. Pár korombeli srácot is észrevettem. Tizennégy éves voltam. Majd Eric lépett ki a tömegből, akit akkor még nem ismertem. Pénzről beszélt és tartozásról. A szüleim csak tűrték és némán hallgatták a rosszalló szavakat. Ezután jött az a mondat, amitől mai napig is kiráz a hideg. „Én szóltam.” Ahogy Eric kimondta ezt a két szót, az egyik bandatag kilépett a tömegből. Maszk volt rajta. Előhúzott egy pisztolyt és apa fejére célozta. Apa csak ennyit mondott. „Ann, Logan szeretlek titeket.” Az álarcos pedig meghúzta a ravaszt. Apa teste élettelenül rogyott a földre. Anya zokogásban tört ki, nekem pedig óriási maró érzés keletkezett a torkomban. Ezután a pasas anya mögé lépett, megfogta a fejét és a halántékához szorította a pisztolycsövet. Anya utolsó szavai is ezek voltak. „Logan! Nagyon szeretlek!” És rajta sem kegyelmezett meg. – felnéztem és láttam, hogy Ali könnyes szemekkel figyel engem. Nekem is könny áztatta az arcom, de folytatnom kellett.
- Logan. Ha nem bírod, akkor hagyd abba nyugodtan! Kérlek, ne kínozd magad. – pislogott nagyokat Ali szipogva,
- Tudtam, hogy én következem. – folytattam szó nélkül. – Ericre néztem, aki döbbent arccal pillantott vissza rám. És ekkor lépett ki a tömegből Sean, akit még szintén nem ismertem. A védelmemre sietett. Azt mondta, hogy én úgy sem tehetek semmiről, hisz még túl fiatal vagyok, azt sem tudhattam, hogy a szüleim mibe keverednek. Aztán arra hagyatkozott, hogy ő majd felnevel engem, hisz már úgy is van egy fia. Jason lépett Sean mellé és engem bámult. Eric beleegyezett, így én életben maradtam. Ennek már három éve.
- Akkor… neked. – kezdte Ali.
- Nem. Nem az igazi rokonaim.
- Úristen. – kapta arca elé kezeit, majd hátát nekitámasztotta az ágyam támlájának.
- Szeretnék még valamit elmondani neked. – törtem meg a közöttünk uralkodó csendet. Ali felnézett rám és kíváncsi szemekkel jelezte, hogy kezdhetem. – Az utóbbi időben kicsit sokat kérdezősködtem a szüleim halála felől. Többet akartam megtudni, hogy ki volt az, aki lelőtte őket és, hogy mivel tartoztak, de sikertelen volt minden próbálkozásom. Figyelmeztettek, hogy ne avatkozzak bele ilyenekbe, de nem hallgattam rájuk. Büntetéssel fenyegettek, de makacs voltam és nem érdekelt. Aztán ideköltöztél a városba… és hirtelen minden felborult körülöttem. Te lettél a legfőbb érdeklődési köröm és szerettelek volna jobban megismerni. Viszont a kutatást még mindig nem adtam fel. Sean pedig besokallt és azt vette el, amiről tudta, hogy a legjobban fog fájni. Téged. Ezért raboltak el. Ezért vagy itt. – Ali tátott szájjal meredt rám és olyan volt, mintha valamiféle rohamot kapott volna. Se kép, se hang. Csak engem bámult hitetlenkedve.

Az ágyra másztam és szembeültem Alivel. Vártam, hogy megszólaljon, de még mindig semmi.

- Ali…
- Ó, fogd már be! – tört ki, majd gyorsan az ölembe kúszott és megcsókolt.

A csókjánál édesebb, finomabb, szebb, jobb dolog nincs az egész világon. Rettentően meglepett a reakciója, viszont azonnal viszonoztam. Hisz erre vágytam, már azóta, mióta megláttam. A lány hirtelen elhúzódott tőlem és zihálva a szemembe nézett. Én apró mosolyra húztam a számat, hogy tudja mennyire tetszett az, amit tett.

- Én… nem tudom, hogy mi ütött belém! – kezdett magyarázkodni, de leállítottam.
- Ali! Hagyd abba, ne kérj bocsánatot és ne magyarázkodj, kérlek! – néztem szemeibe és közelebb hajoltam hozzá. – Ami tettél, az csodálatos volt.

Sikerült megnyugtatnom, majd tovább beszélgettünk immár egymással szemben ülve. Már nem volt távolságtartó, viszont nem is érintkezett velem semmilyen fizikai módon, de ez nem jelentett számomra problémát. Miután még kérdezősködött egy kicsit a szüleimről, én is rátértem erre a témára. Kíváncsi voltam, hogy ő miért azzal a szőke nővel él és miért nem a szüleivel. Nehezen kissé, de belement, hogy elmeséli. Megtudtam mindent. A veszekedésüket előző nap, hogy testnevelés órán tudta meg a balesetet. Hogy Lauren milyen rosszul bánik vele és minden ráhagyott pénzt elkölt, hogy mennyire hiányoznak neki a szülei. Időközben Ali mellé ültem és így mesélt tovább. Miután kifogytunk a témákból, random dolgokról kezdtünk el beszélgetni, bár ez nem sokáig tartott, mivel Ali feje a vállamra dőlt, én pedig észrevettem, hogy a lány elaludt. Mosolyogva nyugtáztam, hogy még így is milyen gyönyörű. A karomba vettem és normálisan lefektettem az ágyra. Valami ismét nagyon szemet szúrt nekem. Már délelőtt is észrevettem, hogy Ali a pólója alját nagyon szorongatja és nem engedi, hogy az egy centivel is feljebb csússzon. Óvatosan műtöttem ki apró ujjai közül az anyagot, hogy meglessem, mit rejteget. Lassan húztam feljebb a pulóver ujját, majd megláttam azt, amit soha nem akartam. Három óriási vágást a csuklóján…


Megjöttem az új résszel! Bocsánat, hogy ilyen rövid, de ebből most nem tudtam többet kihozni. Azért remélem tetszik! Hagyjatok nyomot magatok után! Csók! -H

4 megjegyzés: