10. fejezet

Sziasztok drágáim! Millió bocsánat az összes olvasótól, aki olvassa és szereti a Taken-t, hogy eddig nem hoztam új részt, de most itt vagyok! És igen, meghoztam a tizedik fejezetet! Ez rövidebb az eddigieknél, mivel csak egy kis átvezető rész, de remélem azért ez is elnyeri tetszéseteket! Na nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!

Csók: Hannah Callaghan

Hosszas órák után autónk végre megállt egy benzinkút parkolójában. Sean és Jason kiszálltak és a bolt felé vették az irányt. Logan felém fordult és arcomat kezdte kémlelni. Nem néztem rá. Még mindig bűntudatot éreztem a próbafülkében történtek miatt. Tudom, hogy nem kéne eltaszítanom őt magamtól, de nem hagy nyugodni az eset. Érzem, hogy rájött a szótlanságom okára. Épp beszédre nyitottam volna a számat, de ő hirtelen elém vágott.

- Ali. Miért baj, hogy kicsit összegabalyodtunk? Nem érhetek hozzád? Nem csókolhatlak meg? Mert ha nem szeretnéd, akkor szólj, és rögtön abbahagyom!

- Logan…

- Nem! Hadd mondjam el, amit szeretnék! Órák óta cirógatom a kézfejedet, fürkészlek, de nem viszonzod a közeledésemet. Azóta vagy ilyen, hogy a fülkében megcsókoltál. Nem ez volt az első Ali! Akkor miért olyan nagy probléma számodra? Én… már nem tudom, hogy mit tegyek. Már nem tudom eldönteni, hogy akarsz-e engem, vagy nem. Ez a te döntésed, viszont eddig pozitívan álltál hozzám és most… hová lett ez? Miért nem hagyod, hogy könnyítsek a terheden? Miért nem engedsz közel magadhoz? Miért nem szeretsz úgy, mint én téged? – arca telis tele volt fájdalommal és csalódottsággal, mikor befejezte mondandóját. Az előbb bevallotta, hogy szeret? Logan szeretne engem? Csendben felnéztem rá egyenesen a szemébe.

- Az előbb… Ez… Te most igazat mondtál? – nyögtem ki.

- Mire célzol? Arra, hogy szeretlek? – és megint kimondta. Csak bólintottam, mert tudtam, hogy egy hang sem jönne ki a torkomon. – Igen Alana, igaz. Attól a perctől fogva, hogy megláttalak az étteremben. Hisz tudod jól. Tudom, hogy legbelül mindig is érezted.

Visszagondoltam arra az estére. A Sally’s-ben. Akkor még minden jó volt. Akkor még szabad voltam. Akkor még nem üldözött a maffia. Este hazamehettem a szobámba és írhattam a barátnőmnek. Blake… A barátnőm, aki alig egy hét után már le is cserélt. Biztosan örült, hogy megszabadulhat tőlem. Az utolsó évben valószínűleg csak a terhére voltam a depressziómmal. Nem törődtem senkivel, csak magammal. Visszagondolva elég önzőség volt tőlem. Nem lett volna szabad ennyire magamba fordulnom. Hisz a barátaim mindig is ott voltak mellettem, csak túl önfejű voltam, hogy észrevegyem. Lehet, hogy most is pont ugyanez a helyzet? Logan itt van velem, csak nem engedem magamnak, hogy észrevegyem? Fájdalmas rájönni mindezekre. Mindenért én vagyok a hibás. Én okozom magamnak a problémákat és én nem engedem őket megoldódni. Már több mint egy éve. Tekintetem Logan kezére tért. Szemlélni kezdtem az ujjait, a tenyerét, majd a sajátomat is. Apró kézfejemet az övébe csúsztattam, ami biztosan meglepte. Láttam, hogy engem néz, így felpillantottam rá.

- Én is szeretlek. – suttogtam. Logan csak lassan elmosolyodott és összekulcsolta ujjainkat.

- Ne félj semmitől ezentúl! Én vigyázni fogok rád. – mondta, majd tekintete a számra kúszott. Erős késztetést éreztem, hogy most azonnal megcsókoljam, de kissé erős váltás lenne és még jobban összezavarnám magunkat.

Pár perc múlva Sean és Jason ültek vissza a kocsiba néhány szendviccsel és üdítővel a kezükben.

- Még egy óra és megérkezünk a repülőtérre. – mondta Sean, mire ledöbbentem.

- Micsoda? Repülőtér? Miért megyünk oda? – kérdeztem.

- Amerikába megyünk Ali… - válaszolt, bennem pedig szinte egy világ dőlt össze.

Nem is kellett több, rögtön kihajtottunk a benzinkútról és kezdetét vette az utolsó órám Angliában. Szóval Amerika… legalább a nyelv nem lesz idegen. Bár kissé jobban örültem volna ha Európán belül maradunk valahol, de nekem ebbe nincs beleszólásom. Ha már bajt hoztam a családjukra, csendben elfogadom a sorsom. Úgy sem lenne értelme vitatkozni velük. Csak magamnak okoznék problémát. Logan pedig… megpróbálna megvédeni és így neki is csak a gondja lenne. Bár tudnám, hogy az élet miért ezt a sorsot választotta nekem. Mi célja van ezzel? Mi lesz a végkifejlete ennek az egésznek? Azt hiszem, kezdek megőrülni. Félnem kéne az elrablóimtól, viszont valamilyen furcsa okból kifolyólag egyre jobban bízom bennük és kötődöm hozzájuk. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.

Legalább húsz perce nézem az elsuhanó fákat az autópálya mellett. A hangulat rendkívül feszült a kocsiban. Mindenki kínosan pillantgat jobbra és balra. Jason szinte szuggerálja Seant, aki idegesen markolja a kormányt. Eddig észre sem vettem, hogy nekik is ennyire megterhelő elhagyni Angliát. Olyan könnyen kezelték ezt az egész helyzetet, de ha közelebbről nézem őket egyesével, szinte tapintható a frusztráltság. Sean ujjai már elfehéredtek a kormányra kifejtett erő miatt. Jason homlokán sebesen folynak le az izzadságcseppek és idegesen kapkodja a fejét, mintha bármelyik pillanatban megtámadnának minket. Logan… rajta nincs olyan szembetűnő jel, ami a feszültségére utalna. Gyengéden fogja a kezemet és hüvelykujjával kis köröket ír le csuklómon. Ő az egyetlen, aki a puszta jelenlétével képes megnyugtatni engem. Csak rá kell nézni és elönt a nyugalom és a békesség. Ha ő mellettem van, nem félek. Nem üldöznek a gondolataim, nem emészt fel minden elméletem a jövővel kapcsolatban. Mellette nem kell gondolkoznom, mert tudom, hogy ő mindenre fel van készülve és átsegít bármin. Fogalmam sincs, hogy mióta érzem ezt így és, hogy mivel érte el, de így van. A következő, amire emlékszem, hogy Logan óvatosan ébresztget.

- Ali! Itt vagyunk! – suttogta a fülembe. – Kelj fel! Muszáj mennünk, mert nem sokára indul a gép!

- Fent vagyok! – nyitottam ki komótosan szemeimet. – Ezt el sem hiszem…

- Micsodát?

- Hogy tényleg elmegyünk. Ráadásul egy másik kontinensre. – hajtottam le a fejem csalódottan.

- Ali… én nem tudom mit mondhatnék. Muszáj elmennünk. Négyünk biztonsága forog kockán. De ne aggódj. Amíg velünk vagy, minden rendben lesz és senki sem fog bántani. ezt megígérhetem neked! – fogta két keze közé arcomat és gyengéden megsimította. – Mehetünk? – egy aprót bólintottam, majd kivettem a bőröndömet és a bejárat felé indultunk.

- Mi lesz a kocsival? – kérdeztem.

- Oda szállítják Amerikába.

- Értem.

Sean és Jason, jól megsürgetve minket, adták az utasításokat, hogy mit hová rakjunk, melyik pulthoz álljunk, aztán hol vegyük fel a kézitáskáinkat. Sikeresen átjutottunk minden ellenőrző ponton és ahogy a váróba értünk, már indulhattunk is a gépre. Ez tényleg gyors volt. Már kezd elegem lenni az állandó utazásba. Komolyan. Egy perc nyugtunk sincsen, hogy kicsit felálljak és kinyújtóztassam magam. Ez a folytonos ülés kezd az agyamra menni. Felültünk a gépre, ami hatalmas volt. Körülbelül ezer fő férhetett el a gépen. Az utasok itt is osztályokra voltak osztva. Turista és az első osztály. Mi a gép első részébe szálltunk fel, így arra következtettem, hogy első osztályon fogunk Amerikába repülni. A megérzésem nem csalt. Sean nagyon kitett magáért, bár fogalmam sincs, hogy, hogyan volt pénze négy első osztálybeli repülőjegyre. Ahogy megpillantottam a gép belsejét, még a lélegzetem is elállt.

- Most viccelsz velem… - tátottam el a számat, mire Logan csak apró mosolyra húzta a száját.

- A maffia nagyon jó a fényűzésben. – suttogta alig hallhatóan nekem.

- Hát azt vettem észre. Milyen légi társasághoz tartozik ez a gép?

- A British Airways érdeme. – mondta Jason és lehuppant az egyik bézs színű fotelba.

Nem túlzok. Ez itt nem ülés vagy szék. Ezek fotelek. Felnyitotta az egyik karfát, amiben egy irányító tálca volt. Megnyomta az egyik gombot és a szék rezegni kezdett. Most komolyan? Masszázs fotel? Kitágult szemekkel Logan felé fordultam, aki jót szórakozott rajtam. Megfogta a kezem, majd maga után húzott. Lenyomott az egyik helyre ő pedig a mellettem lévő ülésben foglalt helyet.

- Megmutassam, hogy mi, hogy működik? – kérdezte.

- Miért? Ennyire a szakértője vagy? – néztem rá értetlenül.

- Mindig ezzel a géppel utazunk. Nézd csak! – mutatott az előtte lévő monitorra, amit bekapcsolt és az ’Üdv Logan!’ felirat jelent meg rajta.

- Hihetetlenek vagytok. – forgattam meg a szemem viccelődve, majd hátradőltem és bekötöttem magam, mivel elkezdődött a felszállás.

Az egyik légi utaskísérő tájékoztatott minket, hogy az út tizenhárom órás lesz. Hát ez remek! Mikor a felszállás megtörtént, kikapcsoltam az övemet és kényelmesebben elhelyezkedtem. Logan felé fordultam oldalasan és mosolyogva figyeltem, ahogy a kilátást fürkészi az ablakból. Hirtelen felém pillantott és elmosolyodott.

- Mi az? – kérdezte.

- Édes vagy… - mondtam, majd éreztem, hogy a pír rögtön elönti az arcomat. Logan is zavarba jött, mivel lesütötte szemét és kisfiús mosoly jelent meg arcán. – Mit fogunk csinálni tizenhárom órán keresztül?

- Filmet nézünk, eszünk, alszunk. De videójátékozhatunk is, ha szeretnéd! – mondta, nekem pedig azonnal felcsillant a szemem és heves bólogatásba kezdtem.

Logan kacagva elővett egy konzolt magának, majd nekem is. Ismét bekapcsolta az előtte lévő kijelzőt, aztán én is. Berakott egy horror játékot, mivel azt szavaztuk meg és elkezdtünk játszani. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de közben besötétedett és szinte mindenki aludt.

- Hány óra van? – kérdeztem.

- Este tíz.

- Nem tudom, hogy vagy vele, de én még nem vagyok álmos.

- Én sem, viszont tudnék enni. Nem vagy éhes? – nézett rám kíváncsi tekintettel.

- De, nagyon. – mondtam, majd hasam korogni is kezdett.

- Gyere! Elől van az étterem. Majd ott eszünk. Most emiatt ne ébresszük fel az utaskísérőket. – állt fel, majd felém nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam.

Elhaladtunk a mosdók mellett, majd Logan elhúzva a függönyt egy gyönyörű helységbe vezetett. Ez volt az étterem. Egy hatalmas asztalon mindenféle étel volt kipakolva, amiről választhattál, tehát svéd asztal volt. Összeszedtem magamnak egy kis salátát és csirkehúst, Logan pedig valami tripla hamburgert kotyvasztott, amit jó ízzel el is fogyasztottunk. Tizenegykor mentünk vissza az osztályra. Az üléseink előtt álltam meg és hátrafordultam, hogy szembe legyek Logannel. Ő kissé értetlen arckifejezéssel követte a történteket, majd rám nézett és várt. Belenéztem az imádott tengerkék szemeibe és kedvem lett volna elolvadni. Lábujjhegyre álltam, karjaimat a fiú nyaka köré fontam és óvatosan megcsókoltam. Meglepődött, de azonnal viszonozta a csókomat, ezzel elgyengítve engem. Lassan elhúzódtam tőle, majd ismét rá néztem.

- Szeretlek Logan. – suttogtam.

- Én is szeretlek Alana! – mosolyodott el halványan.

Leültem a helyemre, majd átalakítottam a fotelt ággyá. Elhelyezkedtem és jól betakargattam magam. Logan még odahajolt hozzám és egy szájra puszival elköszönt.

- Jó éjt szépségem!

- Aludj jól Logan! – mosolyogtam rá, majd lehunytam szemeimet és hagytam, hogy lassan elragadjanak az álmaim. Tudtam, hogy miről fogok álmodni. Tudtam, hogy csak és kizárólag Loganen jár az eszem. Aki őszintén szeret engem… és akit viszont szeretek. Az én Loganem…