9. fejezet

Sziasztok Babócáim! Meghoztam nektek egy extra hosszú részt, remélem örömötöket lelitek benne! Próbáltam jó eseménydúsra írni, mivel már jó ideje nem volt kételkedés vagy meglepődés, amit hiányolok. Na de most, itt van! Jó olvasást! Hagyjatok nyomot magatok után! Puszi: -H

*Alana szemszöge*

Pittyogásra ébredtem fel valamilyen furcsa rideg helyen. Pár perc elteltével jöttem csak rá, hogy a kórházban vagyok. Lassan felültem az ágyamon, mire egy kar esett mögém. A végtag irányába fordultam és megpillantottam Logant. Biztonságérzet árasztotta el a testem, így, hogy ő mellettem volt. Kicsit goromba voltam vele az előző beszélgetésünk alkalmával, de akármennyire is kívánom őt, tudom, hogy nem szabad bíznom benne. Szeretnék hinni neki, hisz mégiscsak megmentett és az életét adta volna értem, de még mindig úgy érzem, hogy ez csak álca. Képtelen vagyok átlátni rajta. Egyik percben még tartok tőle, viszont kis idő elteltével levesz a lábamról. Óvatosan mértem végig arca összes kis szegletét hátha sikerül ezáltal jobban kiismernem. Mindene ugyanolyan tökéletes, mint amilyen eddig is. Ajkai vörösek a bennük csordogáló vértől. Haja kissé kócos, de még így is észveszejtően vonzó. Bőrén halványan bár, de látszik a napozás eredménye. Egy tükröt kaptam fel a mellettem lévő asztalról. Logannel ellentétben én sápadt és fakó vagyok. Ajkaim fehérek, szemeim alatt lilás-feketés karikák húzódnak és a testemet még mindig beborítják a sebek és a foltok. Fogalmam sincs, hogy ezt az orvosok miért nem vették észre, vagy miért nem kérdeztek rá. Mit mondhatott Sean, hogy ne legyen feltűnő? Bár a három vágás a csuklómon eléggé ellenem játszik. Biztosan öngyilkossági kísérletnek tudták be. De ez korántsem az volt. Hogy is tudnám magamat kifejezni erről. Talán egy kis feszültség levezetés. Muszáj volt fizikai fájdalomba átvezetni a lelki fájdalmamat, hogy elterelje a figyelmemet. Bevallom nem így terveztem, de már nem tudom visszacsinálni. Ha bármit megváltoztathatnék a múltban, akkor én is a kocsiban ültem volna, amelyben a szüleim meghaltak. Most nem itt feküdnék egy kórházban. Azokkal lehetnék, akiket szeretek. Nem kellett volna Kidlingtonba költöznünk, nem raboltak volna el. Nem bántalmazom önmagam és se Sean, se Jason nem bántalmazott volna engem. Logan nem ismert volna meg, nem kerül életveszélyes állapotba és nem üldözné őket a maffia. 

- Minden jobb lenne, ha akkor abban a kocsiban a szüleimmel együtt meghalok én is. – suttogtam.

- Alana ne butáskodj! – simította meg a hátamat Logan.

- Nem vettem észre, hogy felkeltél.

- Nem nagyon aludtam, inkább csak pihenésnek nevezném. Most már ismered az arcom összes porcikáját? – kérdezte nevetve, mire én el tudtam volna süllyedni szégyenemben.

- Te jó ég! Ne haragudj! Nem tudom mi ütött belém. Csak… jó volt látni, hogy majd kicsattansz, annyi élet van benned… miközben én, hagyjuk. – mosolyodtam el keservesen.

- Ali. Te tökéletes vagy! Fogd már fel, hogy akármit is teszel, akárhogy is nézel ki, mindig te vagy a legjobb! – vigyorgott.

- Ez még viccnek is rossz! – ráztam meg a fejem.

- Tudod, ha egy kicsit is hajlandó lennél elfogadni magad, akkor látnád mindazt, amit az egész világ lát. Hogy mennyire vicces vagy, bár a humorod rettentően cinikus és szarkasztikus! Hogy milyen intelligens és furfangos vagy. Hogy bármin képes vagy nevetni akármilyen kínos is a helyzet. Hogy mindig találsz egy kifogást, ha valamit nagyon nem akarsz megtenni. Hogy önálló vagy, pedig nem szeretnél az lenni, de muszáj, így elfogadtad. Szeretném, ha te is megtalálnád magadban ezeket az értékeket! Akkor életvidám is lennél, ami még jobban táplálná a szépségedet. – simított végig arcomon egyik kezével, miközben az arcunk csupán milliméterekre volt egymásétól. – Akkor még többet láthatnám a gödröcskéidet és a kíváncsiskodó tekinteted. Akkor egész nap hallgathatnám az önfeledt csacsogásodat mindenről. Akkor végre bíznál bennem és észrevennéd, hogy mennyire odavagyok érted. Akkor bármikor megtehetném ezt. – mondta, majd óvatosan, de határozottan megcsókolt. Amit én viszonoztam. Ó de még mennyire, hogy viszonoztam. Végre ismét magaménak tudhatom a fiút akire vágyom. De vajon meddig fog ez tartani? Pár percig? Mikor tudok már őszintén hinni neki és megbízni benne? Akarom, de mégsem tudok.

- Maradj velem, kérlek. – böktem ki miután elhúzódtam csókunkból.

- Ezt, hogy érted? – pislogott a tengerkék szemeivel. Végem.

- Ne hagyj magamra soha. Legyél velem minden este. Ne hagyd, hogy Sean vagy Jason egy ujjal is hozzámérjen. Sajátíts ki. Kérlek!

- Ali én nem a tulajdonomnak akarlak. Én azt szeretném, ha a barátnőm lennél!

- Értsd jól! Ha a barátnőd lennék, akkor engednéd bárkinek is, hogy bántson vagy… azt tegye velem amit Jason? – halkultam el a végére.

- Dehogyis!

- Na ugye. – mondtam, mire kopogás hallatszott. – Tessék.

- Jó reggelt, Miss Foster! Milyen éjszakája volt? Tudott aludni? – jött be egy mosolygós nővér. Logan hirtelen a hátamhoz feszült és észrevehetetlenül megszorította a kezem.

- Kérj valamit tőle. Csak legyen ürügyed, hogy menjen ki. – suttogta rettentően halkan a hátam mögött.

- Mmm, elnézést, de szükségem lenne egy kis fájdalomcsillapítóra! Hasogat a fejem és a csuklóm. Tudna szólni valakinek, vagy behozni nekem? – rögtönöztem.

- Persze Miss Foster, máris hozom! – mosolygott majd kiment.

- Ezt most miért kellett? – fordultam hozzá hátra.

- Halkan Ali. Szerintem be vagyunk poloskázva. – tátogta alig hallhatóan. – Ő itt Tasha volt. Ericnek dolgozik. Maffia tag. Azonnal el kell tűnnünk innen. Nem biztonságos. – mondta én pedig rohadtul pánikba estem. – Tettesd magad nyugodtnak. Nem fog tenni semmit veled. Ideadja a gyógyszert. Tegyél úgy, mintha bevennéd, de nehogy lenyeld. Mosolyogj és köszönd meg szépen. Nem lesz szükséged másra így kimegy. Aztán feltűnés nélkül összepakolunk, te felöltözöl, én addig idehívom Seant és Jasont, aztán pedig elmegyünk egy biztonságos helyre. Rendben? – bólintottam, majd ajtónyitódásra kaptam fel a fejem. Visszafordultam Tasha felé.

- Itt is van a gyógyszer. A doktor úr szerint ez nem olyan erős, mint az eddigiek, de elmúlik tőle a fájdalom! – mosolygott erőltetetten. – Hozok hozzá egy pohár vizet. – mondta, majd egy poharat megtöltött vízzel és a kezembe adta. Én pedig megjátszottam, hogy beveszem a tablettát. – Szüksége van még bármi másra Miss Foster?

- Nem nincsen! Köszönöm! – villantottam egy őszintének tűnő mosolyt.

- Rendben, akkor nem is zavarom tovább.

Ahogy kiment, kivettem a nyelvem alatt elrejtett gyógyszert a számból.

- Ügyes voltál! Szerintem elhitte, hogy tudatlan vagy. – suttogott még mindig Logan.

- Vannak itt kamerák? – kérdeztem.

- Nincsenek. Már átnéztem mindent.

- Akkor tettessünk beszélgetést, amíg elkészülök.

- Remek ötlet. – mondta, majd céltalanul csacsogni kezdtünk mindenről.

Elővettem a ruhát, amiben behoztak, hisz más nem volt nálam és a fürdőben felöltöztem. Logan közben írt egy sms-t Jasonnek, hogy azonnal jöjjenek ide. Pár perc múlva mind a ketten a szobámban voltak.

- Na, mi a helyzet? – kérdezte Jason rám vigyorogva, Logan ezt látva mellém lépett és a derekamnál fogva magához húzott. Ez megmosolyogtatott. 

- El kell tűnnünk innen. – kezdte a suttogást Logan, miután bekapcsolta a rádiót, hogy legyen zaj.

- Miért? Alit még nem fogják kiengedni. – mondta Sean.

- Sean. Mintha ez nekünk problémát okozna. – nevetett fel halkan Logan. – Az előbb egy nővér helyett Tasha jött be. Tudják, hogy itt vagyunk. Mennünk kell. A kocsi sem biztonságos. Muszáj szereznünk egy újat és kijutni innen, mindezt feltűnés nélkül. Menni fog?

- Muszáj lesz. – vigyorgott Sean.

- Miért mosolyogtok? Ez nem épp egy vidám helyzet. – néztem rájuk furán.

- Tudod Ali. Imádjuk az akciókat. És ez egy elég nagy, tehát a legizgalmasabb! – világosított fel Sean.

- Őrültek vagytok.

- Te pedig még mindig a túszunk, úgyhogy nem beszélhetsz így velünk, értetted? Kuss. – közelített felém Jason, mire Logan eltolta előlünk.

- Logan, te ebbe ne avatkozz bele. Azt teszek vele, amit csak akarok. Ő már úgyis az én kis cicuskám. – vigyorgott rám, amitől hányni tudtam volna.

- Hozzá ne merj érni még egyszer Jason! – sziszegte idegesen Logan, én pedig csak erősen hozzábújtam.

- Apa. Ezt nem teheti! – akadt ki Jason.

- Dehogynem. Engedély nélkül tettél olyasmit Alanaval, amihez nem volt jogod. Te itt keresztbe vágtad az esélyeidet Jason. Logan legalább nem keveri akkora bajba őt, mint te tennéd. – mondta, nekem pedig leesett az állam ettől a kijelentéstől.

- K-köszönöm Sean. – dadogtam, Logan pedig nyomott egy puszit a fejemre.

- Na, gyerekek, erre nincs időnk. Akció indul. A folyosó végén láttam egy vészkijáratot. Jason megy először, majd Alana mögötte nem sokkal Logannel végül pedig én. Ha csoportban mennénk, az feltűnő lenne. Értettétek? – mind bólintottunk, majd Jason el is indult.

Sikeresen eljutottunk a lépcsőházba, ahol gyorsan lesiettünk a földalatti parkolóig. Sean mindenkit utasított, hogy valami kapucnit húzzon a fejére és semmiképpen se nézzen bele egy kamerába. Kiválasztott egy sötétített ablakú autót, majd riasztás nélkül feltörte azt. Beültünk és kihajtottunk a parkolóból.

- Nem sokáig fogjuk birtokolni ezt az autót, hisz ha észreveszik, hogy eltűnt vissza fogják nézni a biztonsági felvételt, ahol rajta lesz a rendszám, így könnyen megtalálnának minket. – darálta le.

- Akkor most mi legyen? – kérdeztem.

- Kimegyünk a városból, keresünk egy bank automatát és veszünk egy kocsit, valami kereskedésben. – mosolygott rám Logan, miközben elmondta.

- Hogy tudtok ennyi részletre odafigyelni? Én csak futnék a fejem után. – mondtam furán.

- Igen. Pont ezért kapnának el téged körülbelül egy óra alatt. Ide szépen kidolgozott terv kell. Bűnözők vagyunk, amióta csak élünk. Ez más a vérünkben van. – nevetett Sean. És még nekem van morbid humorom ugye? Persze.

- És milyen városba megyünk?

- London. – vágták rá hárman egyszerre.

- Na jó. Ez mindenkinek egyértelmű volt? – kérdeztem.

- Hát persze.

- És miért?

- London Anglia fővárosa. Egy hatalmas város. Könnyen elvegyülhetünk és észrevétlenül beszerezhetjük azt, amire szükségünk van. Például egy kocsi, ruhák, kaja. Majd belejössz, ne aggódj! – húzott magához Logan és megpuszilta az arcomat.

- A kérdés csak az, hogy bele akarok-e jönni…- motyogtam.

- Nincs választási lehetőség Ali. Kérlek, értsd meg. – mondta Sean. – Még ha el is engednénk, már nem lennél biztonságban soha többé. Vagy megölnének rögtön, vagy pokollá tennék az életed, vagy ők is foglyul ejtenek. Inkább velünk vagy velük szeretnél lenni? Esetleg egyedül? Lauren nem valami nagy védelem. Inkább hátrány.

Nem szóltam semmit, csak csendben ültem Sean mögött. Logan a kezemet fogta, ami picit megnyugtatott, bár a tudat, hogy mi vagyunk a legfőbb célja ennek a maffiának, iszonyatosan kísért és rettegésben tart. Körülbelül egy óra elteltével pillantottam meg az első London táblát. A város legzsúfoltabb helyeire mentünk, hogy semmiképp se legyünk szem előtt. Sean pénzt vett ki, de rengeteget. A bűnöző életmód, nem nélkülöző az biztos. Logan egy ruhaboltba vezetett minket.

- Ali válogass csak nyugodtan azt, amit szeretnél. Az ára nem számít. De magas sarkút ne nagyon vegyél, ha futni kéne, akkor tudj… - vigyorgott Sean.

- Hát ez nagyon szellemes volt Sean.

- Senki ne maradjon egyedül. Logan te menj Alivel, Jason te velem jössz. Fél óra múlva találkozunk a kasszánál. Válogassatok bőven! Táskát is, hogy legyen mibe beletenni a ruhákat! Bőrönd, utazótáska, hátizsák, minden jöhet! Na, indulás.

Eddig ezt a programot élvezem legjobban! Logan nevetve nézte, ahogy minden második ruhába beleszerelmesedek. Mivel a méretem nem változott így próbálnom sem kellett. Tíz perc alatt felhalmoztam magamnak egy hatalmas kupac ruhát, amit Logan csak egy nevetéssel reagált le. Én itt szenvedek, ő meg kinevet. Na jó. Ez tényleg vicces.

- Ugye tudod, hogy most te jössz? – néztem rá izgatott tekintettel.

- Csak pár farmer és póló. Nem kell ezen felkapni a vizet. – kacagott.

- Ó dehogynem! Én foglak öltöztetni.

Gyorsan a férfi részlegre siettem és átkutattam a sorokat. Itt is összegyűlt egy jó nagy adag, de még volt negyed óránk. Sean és Jason is itt voltak, így csatlakoztak Loganhez és jókat nevetve nézték, ahogyan beleélem magam a vásárlásba. A próbafülke felé tereltem Logant és bevittem neki a ruhákat is. Ez nem is egy fülke. Ez egy próba szoba! Volt benne kanapé, rengeteg fogas és egy hatalmas tükör.

- Maradj bent Ali. Nem mehetsz ki egyedül. – jó ürügy, de nem ellenkeztem vele.

- Jó, így legalább jobban tudok dirigálni, hogy mit mivel vegyél fel! – vigyorogtam rá.

- Bolond vagy Alana Foster! – nevetett, majd a kezébe nyomtam az első szettet. – Takard el a szemed, vagy fordulj el, amíg öltözök!

- Szégyellős vagy? Jól van. Eltakarom.

- Ne less! – bazsalygott.

- Nem fogok! – mondtam, majd befogtam a szemem és tényleg nem lestem.

- Jól van, kinyithatod! – szólt, én pedig úgy tettem.

- Hát igen. Egy zseni vagyok! Nagyon jól áll! – dicsértem meg. – A nadrág marad, ezt a felsőt vedd át. – adtam neki a következő ruhadarabot.

Viszont most elfelejtettem eltakarni a szemem… ami a legjobb döntés volt az életemben. Logan ott állt előttem egy shortban, felül pedig semmiben. Ilyet még soha nem láttam… ő tényleg tökéletes. Kívül-belül.

- Várj egy picit! – mondtam neki, mire felém kapta a fejét és észrevette, hogy nem takartam el a szemem!

- Hé! Te áruló! Megígérted, hogy nem lesel! – kapta kezét reflexszerűen a hasához, így a kezében lévő atlétával eltakarva a csodálatos kilátásomat.

- Én nem is… Nem lestem. Csupán elfelejtettem eltakarni a szemem. – álltam fel és közelebb mentem hozzá.

- Alana, mit csinálsz? – vigyorgott.

- Idejövök, hogy megnézzem a nadrág szabását jobban. – kamuztam. Egyre közelebb léptem Loganhez. Megfordítottam, hogy háttal legyen nekem. Hátán végighúzva, csípőjére raktam a kezemet.

- Minden stimmel? Minden varrás oké? – kérdezte, hogy húzza az agyam.

- Még elől nem láttam. – mondtam, mire a földre ejtette kezéből az atlétát és szembefordult velem. Tenyerem és kis ujjaim végigcsúsztak puha bőrén, amitől Logant kirázta a hideg. Kezeit a derekamra helyezte, nekem pedig akaratlanul is a hasára kúszott a tekintetem.

- Ali…- szólt halkan, mire felnéztem rá, ő hirtelen az ölébe kapott és megcsókolt. A falnak támasztott, majd egyik kezével fenekem alá nyúlt, hogy jobban meg tudjon tartani. Nem tudom meddig csókolóztunk, de zihálva és ijedten váltam el tőle.

- Tegyél le! – mondtam, ő pedig engedelmeskedett. A kanapéhoz futottam és gyorsan leültem eddigi helyemre. – Próbáld fel a többit is! Nem fogok lesni. – ígértem és úgy is tettem.

Tíz perc múlva kész is lettünk. Sean és Jason már a pénztárnál vártak ránk.

- Mi tartott ilyen sokáig?

- Sean. Te is láttad a kupacot. Ennyi idő felpróbálni annyi ruhát! – hazudott Logan.

Csendben vártam tovább. Egy elég szép összeget hagytunk a ruha boltban, de Sean-t nem nagyon zavarta. Ahogy elhagytuk az épületet egy bevásárló központba mentünk. Pontosabban szupermarketbe. Itt is kettesével vásároltunk be. Mindenki azt, amit szeret, vagy amit jónak, szükségesnek gondol. Logan fura tekintettel nézte, ahogy körülbelül 20 doboz sebtapaszt teszek a bevásárló kocsinkba.

- Minek neked annyi sebtapasz?

- Most ugye csak viccelsz? Nézz rám és rájössz! – váltottam kicsit csípősebb hangnemre.

- Ali! Nem megmondtam már, hogy ezentúl nincs mitől aggódnod? Megvédelek mindentől és mindenkitől, aki bántani akar! – nézett mélyen a szemeimbe. Kínosan érzem magam a próbafülkében történtek után. Valahogy… magával ragadott a hév. – Hahó! Reagálnál?

- Tessék? – bámultam fel rá.

- Mondom nagyon furcsa vagy a kirohanásunk óta. Baj van?

- Nem. Nincs semmi! – vágtam rá gyorsan. Kicsit túl gyorsan.

- Vegyünk sminklemosót! – mosolygott rám. Emlékszik rá? Az első reggelen mondtam ezt neki.

- Sminkem sincs Logan. Minek ahhoz lemosó? – nevettem fel könnyedén.

- Akkor vegyünk azt is! Bármit amit szeretnél!

Elszántan mászkáltunk a sorok között fel-alá keresve a sminkeket, de végül csak megtaláltuk. Nem volt valami hatalmas választék, sőt csak másfél polcocska, de pont elég nekem. Majdnem az egész kínálat a kosarunkban végezte, csupán azok nem, amik nem illenek a bőrömhöz színben. Az összes spirált, tust, korrektort, sminklemosót, púdert, alapozót és szájfényt bedobáltuk magunknak. Eleinte nem értettem, hogy Logan miért teszi ezt, de később választ kaptam rá. Nem nagyon leszünk boltokban, így inkább most szerezzük be azt, ami kell. Ésszerű. Miután itt is végeztünk és kifizettünk mindent, Sean és Jason elvezetett minket egy autókereskedéshez. Volt itt minden. Használt, új, sport, családi, furgon, minden.

- Miben kell gondolkodni? – kérdezte Logan.

- Gyors, de nem feltűnő. Lehessen beleolvadni a környezetbe, tehát az sem baj, ha tucat. – magyarázta nekünk Sean.

- Értettem.

Őszintén bevallom, hogy nem vagyok valami jártas a kocsik terén. Vettünk egy sötétkék, öt ajtós kocsit, aminek sötétített ablakai voltak. Tulajdonképpen ennyit tudok róla elmondani. Mivel minden 

megvolt, beültünk az autóba és útnak indultunk. Valahová.

- Hová is megyünk pontosan? – kérdeztem bizonytalanul.

- Nem tudom Ali. Rengeteg időnk van. Ráérünk még eldönteni. – nézett rám Sean a visszapillantóból.

- De ugye ott, ahová megyünk, angolul beszélnek?

- Alana. Kérlek, ne zaklass ezzel. Még nem tudom. Lehet, hogy nem.

Lehet, hogy nem… Mi van, ha olyan helyre megyünk, ahol nem fogok érteni semmit? Egy ismerősöm se lesz. Hogyan tudnék megszökni? Egyáltalán érdemes-e még a szökésen gondolkodni? Velük legalább biztonságban vagyok. Ha elhagynám őket, Eric pillanatok alatt megtalálna. És még csak most tudatosult bennem. Alana Foster… mibe keveredtél?!